6. fejezet

sziasztok:) ismét itt az új rész:) köszönöm a látogatókat:) örülnék néhány hozzászólásnak és feliratkozónak, mert csak így tudom, hogy tetszik e nektek amit írok, vagy nem. nem szaporítom tovább a szót, i hope u like it:)

Vissza a fellegekből. 

/Sophie/

Reggel borzasztó fejfájással ébredtem. Felültem és pár percig értetlenül nézelődtem az ismeretlen szobába. Végül rájöttem, hogy hol vagyok és a boldogságtól majd kiugrottam a bőrömből. Kimásztam az ágyból és felfedező útra indultam, ugyanis Liam már nem volt mellettem az ágyban. Lebotorkáltam a lépcsőn, és nagy nehezen megtaláltam a nappalit, ahonnan egyenes út vezet a konyháig. Lenyomtam a kilincset, és beléptem a fényes és tágas helyiségbe. A többiek már mind ott ültek az asztal körül, és reggeliztek. Az az majd nem mindenki kivéve Harry-t és Clare-t. Vajon mit csinálhatnak ilyenkor? Bár Clare biztosan alszik, ahogy én ismerem. Liam-et kerestem a tekintetemmel, és amikor találkozott a pillantásunk aranyosan elmosolyodott.

Vidáman leültem mellé, és nekiálltam szendvicset csinálni.
- Jó reggelt! - szólaltam meg mosolyogva, mire a társaság viszonozta az üdvözlést majd visszafordult a párja felé. Liam bizonytalanul felém fordult és megszólalt:
- Sophie, van programod mára?
A szívem nagyot ugrott. Most komolyan randira hív? Nem lehetek akkora mázlista. Vagy mégis? De mi van Danielle-el?
- Nincs semmi tervem, szóval ráérek. - válaszoltam mosolyogva. - Miért kérdezed?
- Van kedved elmenni fagyizni? Beszélni szeretnék veled. - válaszolt Liam kicsit feszengve.
- De nagyon szívesen. De előtte haza kéne ugranom, ha nem baj.
- Nem, dehogyis. Haza viszlek, úgy is van pár dolgom még Londonban. - válaszolt mosolyogva.
- Akkor megiszom a kávém és indulhatunk. - mosolyogtam vissza.
- Rendben.

Az elkövetkező 10 percbe, ameddig a reggelim fogyasztottam, nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy mit akarhat tőlem Liam. A mosolyt le se lehetett vakarni az arcomról. Csak a saját kis világommal, voltam elfoglalva és nem figyeltem semmi másra. Sikeresen leborítottam a ruhám kávéval, de szerencsére nem volt feltűnő a folt. Természetesen hoztam a formám, gondoltam magamba vidáman. Végül befejeztem a kajálást, nagyjából eltüntettem a foltot és Liam-hez fordultam.
- Részemről indulhatunk, én készen vagyok.- néztem rá kedvesen.
- Akkor gyere menjünk. - válaszolt.

Elbúcsúztunk a többiektől és 15 perc múlva Liam már a koli előtt rakott ki engem.
- Akkor gyere egy óra múlva. - búcsúztam Liam-től.
- Rendben, itt leszek. - válaszolt, majd áthajolt a sebességváltó felett és megölelt.
- Szia. - köszöntem.

Vigyorogva mentem fel a 16. emeletig, előkerestem a kulcsom, majd bevonultam a fürdőszobába. Tele engedtem a kádat és forró fürdőt vettem. Hajat mostam, majd egy puha törülközőt tekertem magam köré és beálltam a szekrényem elé ruhát válogatni. Fagyizni megyünk, tehát valami egyszerű és kényelmes ruha kell, mégis egyszerre csinos is. Végül egy bézs színű, csíkos rövidnadrág és egy halvány rózsaszín félvállas felső mellett döntöttem. Megcsináltam a hajam, felkentem egy kis szempillaspirált és késznek nyilvánítottam magam.

Sophie ruhája

Ekkor megcsörrent a telefonom és a képernyőm Liam neve állt. Elmosolyodtam és felvettem a készüléket.
- Szia, mond. - szóltam bele a telefonba mosolyogva.
- Itt vagyok a koli előtt, ha készen vagy akkor gyere. - válaszolt kedvesen Liam.
- Rendben, akkor indulok. - mondtam majd kinyomtam a telót.

Gyorsan bedobtam a cuccaim a táskám, bezártam a lakást és elindultam lefele.
- Szia. - köszöntem mosolyogva, amikor leértem.
- Szia. - válaszolt Liam és megölelt. Jó érzés volt a karjaiban lenni. Magamba szívtam az illatát, és akaratomon kívül elmosolyodtam. Bódító illata volt. Nem élvezhettem ki a közelségét, mert 1-2 perc után már el is engedett.
- Indulhatunk? - kérdezte aranyos mosollyal az arcán.
- Persze. - válaszolt, viszonozva a mosolyát.

Beszálltunk az autóba, és pár perc feszült csend után, végig beszélgettük az egész utat. Szóba került mindenféle téma: barátok, a banda, zene, hobbik, háziállatok, gyerekkor, kedvenc mese és még sok minden más. Fél óra alatt szinte mindent megtudtam Liam-ről, amit eddig nem. Sokat röhögtünk együtt, de még mindig fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mégis miért hívott el egy ilyen helyes és híres fiú, pont engem fagyizni.

Tovább agyaltam volna ezen a kérdésen, de idő közben megérkeztünk. Liam kitárta előttem a nagy üvegajtót és beléptünk a hangulatos kis olasz fagyizóba. Liam oda vezetett az előre lefoglalt asztalhoz, ami leghátul volt egy kis sarokban, majd egyből hívta a pincért.
- Jó napot kívánok, üdvözlöm Önöket, a Fagyivarázsban! Mivel szolgálhatok? - kérdezte mosolyogva a pincérnő, de lerítt róla, hogy halálra unja már az unalmas, betanult szöveget.
- Én egy csokis fagyi kelyhet kérek. - válaszoltam kedvesen, de a pincérnő unott arckifejezéssel válaszolt.
Akkor fordulj fel, gondoltam magamban.
- Én egy karamellás fagyi kelyhet kérek, de lehetőleg kanál helyett villát hozzanak, ha van rá lehetőség. - adta le a rendelést Liam, és a mondta második felét úgy adta elő, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a fagyit villával eszi. A pincérnő szemöldöke az égbe szökött, de szó nélkül felírta a jegyzetfüzetbe a rendelést. Én alig bírtam visszatartani a nevetést és elég idióta vigyorral ültem ott. Amikor Liam rám nézett ő is elmosolyodott, és amikor a pincérnő végre lelépett, kitört belőlünk a nevetés. Egészen addig vidáman röhögtünk amíg a másik asztaltól ránk nem szóltak, hogy hagyjuk már abba, mert ez egy kulturált hely. Elmosolyodtunk és abba hagytuk a nevetést. A pincérnő kihozta a fagyinkat ( Liam-nek villát hozott) és ismét elkezdtünk beszélhetni. Úgy éreztem, hogy ideje lenne megkérdeznem, hogy miért hívott el.

Éreztem már magamban annyi önbizalmat, hogy fel merjek tenni egy ilyen kérdést.
- Liam kérdezhetek valamit? - néztem rá szégyenlősen.
- Persze, bármit.-mosolyodott el a fiú.
- Őszintén, miért hívtál ma el fagyizni? - tettem fel bátortalanul a kérdést. Mire a mondat végére értem voltam  bennem annyi bátorság, hogy Liam szemébe nézzek.
A srác szégyenlősen mosolygott, és most ő nem mert a szemembe nézni. Talán tetszem neki? Nem, az lehetetlen, nincs akkora mázlim.
- Őszintén szólva, reggel azzal a céllal indultam el, hogy bevalljam neked: csak azt szeretném, hogy barátok legyünk, mivel én együtt vagyok Danielle-el, és nagyon szeretem őt. A tegnap este alatt nagyon megkedveltelek, de csak barátként tudtam rád gondolni. Viszont a mai délelőtt megingatta az eddigi terveimet. Nagyon jól éreztem magam veled, és úgy érzem, hogy egy kicsit. - Liam szünetet tartott, és végre a szemembe nézett. - beléd estem. - fejezte be a mondatot.
A meglepetéstől forgott velem a világ. Az nem lehet, hogy tetszem Liam Payne-nek. Ez valami álom, vagy tényleg a valóság. Pár perc után végre sikerült megszólalnom.
- Liam, ezt komolyan mondod. - néztem rá szinte sokkolva.
- Az a helyzet, hogy igen. - mosolyodott el.
- Akkor úgy érzem hogy én is tartozom egy vallomással. Remélem eddig nem volt észre vehető, de teljes mértékben beléd vagyok zúgva. Ha meglátlak a szívem hevesebben ver, és amikor átölelsz egy teljesen másik világban érzem magam. - vallottam be szégyenlősen.
- Tudod mit? Menjünk el sétálni és találjunk megoldást erre a helyzetre. - tanácsolta Liam mosolyogva, és már állt is fel. Kezet nyújtott felém, de úgy éreztem, hogy még tisztázunk kell valamit.
- Liam,tudnod kell, hogy én nem akarlak szét választani tieteket Danielle-el. Számomra ti vagytok az abszolút álom pár, és furcsa lenne elhinni, hogy esetleg én kerülök Danielle helyére. - hadartam el gyorsan, majd kérdőn néztem Liam-re.
- Hidd el, lesz még időd feldolgozni. - mondta majd felsegített és elindultunk a London Eye felé.
Londoni életem óta minden egyes alkalommal, rabul ejt a London Eye szépsége és nagyszerűsége. Liam észre vette, hogy csodálom a hatalmas óriáskereket, elmosolyodott és megszólalt:
- Van kedved menni egy kört? - kérdezte kedvesen.
- Persze, hogy van! - válaszoltam lelkesen.
Válaszul Liam kézen fogott és elindultunk a London Eye felé.

~*

- 15 perc múlva leérünk, és vége az ámuldozásodnak. - szólalt meg Liam vigyorogva.
- Most miért piszkálsz? - kérdeztem tettetett szomorúsággal.
Liam oda jött hozzám átölelt és elmosolyodott.
- Bocsánatot kérek. - mondta, majd közelebb hajolt hozzám és az ajkunk szinte összeért amikor megszólalt a telefonom.
Ironikusan hasonlított a helyzet Clare és Harry esetére. Elővettem a telefont és megnéztem a képernyőt. "Mrs. Malik" Tehát Debby az.
- Szia. Mizujs? - szóltam bele vidáman a telefonba.
- Szia. Figyelj, gyere azonnal a Royal Brompton  Kórházba! Clare balesetet szenvedett!
A meglepetéstől egy szót nem tudtam szólni. Liam aggódva nézett rám és kérdezgette, hogy mi a baj. Egyszerűen nem tudtam válaszolni.
- Debby, amint tudunk, ott leszünk! - hadartam el gyorsan, majd leraktam a telefont és Liam-hez fordultam:
- Liam, Clare balesetet szenvedett. Kórházban van!